Részletes képzési programleírás


Képzési elvek

A képzések során az első legfontosabb alapelvünk, hogy a gyakorlat tegye ki a képzési idő legalább 75%-át. Minden lean eszköz és módszer oktatását követően rögtön a gyakorlatban is kipróbáljuk, hogy a résztvevő a továbbiakban könnyedén képes legyen a gyakorlatban alkalmazni azt. Második alapelvünk, hogy nem elég a technikát, a módszert megtanulni, hanem meg kell változtatnunk a szemléletet is, hogy hogyan látjuk folyamatainkat. Megtanítjuk hogy hogyan ismerjük fel a folyamatokban rejlő veszteségeket és milyen módon tudjuk ezeket folyamatosan csökkenteni.

3 szint:

Képzési struktúránk 3, egymásra épülő, képzési programból áll. Ezzel a programmal minden leanben érintett kollegát tudunk képezni, a csapattagoktól a projektvezetőkig, az operátoroktól a felső vezetőkig.


1. Lean Thinker | Jelentkezés a workshopra

Amikor belefog egy vállalat a lean transzformációba, akkor sok-sok embert kell bevonni a munkába. Előbb-utóbb minden kolléga érintetté válik és legalább tisztában kell lennie az alapfogalmakkal, az alapgondolkodással és az alapeszközökkel. A Lean Thinker lean workshopokon, projektekben vesz részt, vagy akár a saját munkájában végrehajt folyamatos fejlesztési akciókat. A hatékony munka és gyors megvalósítás érdekében elsajátítja a lean alaptudást. A Lean Thinkerr legalább 3 képzésen vesz részt, melyet az alábbi modulokból, közösen választunk ki a vállalat egyedi igényei alapján:

• Lean Awareness

• 5S és Visual Management

• Value Stream Mapping / Value Stream Design

• Lean Office

• From Jidoka to Poka Yoke – problémamegoldás


2. Lean Champion | Jelentkezés a workshopra

A lean bevezetés ideje alatt szükséges egy projekt vezető, aki kézben tartja a sok feladatot, amelyek a megvalósítással járnak. Ő a Lean Champion, aki egyben projekt vezető és lean szakértő is. A Lean Champion motiválja a csapatokat és biztosítja a transzformáció eredményességét, a célelérést. A Lean bevezetés után is szükség lehet a Lean Championre, ő mutatja az irányt a további lean fejlesztésekhez. A Lean Champion, a Lean Operator program elvégzése után, legalább további 3 képzésben vesz részt, melyet a vállalat egyedi igényei alapján közösen választunk ki az alábbi modulokból:

• Lean Line Design

• Lean Material Flow

• SMED

• (P)FMEA

• Lean Supply Chain

• Lean-Level Production Scheduling

• Moderation


3. Lean Coach | Jelentkezés a workshopra

A Lean megvalósítása akkor lesz sikeres és fenntartható, ha egy valódi kultúraváltozás is történik. A Leanhez olyan kultúra szükséges, ahol a hiba nem probléma és nem kerül a szőnyeg alá, hanem a folyamatos fejlesztés következő lépése; ahol az emberi gondolkodás és ötletelés érték és feltétlenül szükséges, ahol a rend és tisztaság nem nyűg, hanem alapvető és büszkeség… Ennek megvalósítása egy hosszú folyamat, amely az egész vállalatot érinti. Ezt a változást a Lean Coach vezeti, támogatja. Ő építi be a Kata gondolkodást. A Lean Coach, a Lean Champion program után, a következő négy képzést végzi el:

• Shop Floor Management

• Hancho – a lean csoportvezető

• Hoshin Kanri

• Improvement Kata

Lean Awareness workshop | Jelentkezés a workshopra

Időtartam: 2 nap

Kinek ajánljuk: mindenkinek, aki lean managementtel találkozik munkájában

Rövid leírás:

Ez a képzés biztosítja az alaptudást a lean megvalósításhoz. Fontos eleme a lean elvek és a veszteség - ezeket valós helyzetekben fedezzük fel és tanuljuk meg látni. Átvesszük a legfontosabb lean eszközöket és hogy ezeket mikor, milyen helyzetben érdemes alkalmazni. Az 5S módszert mutatjuk be, szintén a gyakorlatban. Miért is pont az 5S? Mert ha rend nincsen, akkor nem is fejleszthetünk... Ezután következik a flow szimuláció, ahol látjuk, hogy a fő lépések a lean megvalósításban milyen eredményeket hoz. Fontos - ez nem egy kétkörös szimuláció, hanem minden főlépést külön körben mutatjuk be. Az eredménye? Ki tudjuk mutatni melyik eszköz milyen előnnyel (és esetleges hátránnyal) jár. A végén a probléma megoldás alaplépéseit gyakoroljuk, onnantól kezdve, hogy helyesen fogalmazuk meg a problémát. A gyökérokot keressük, az 5 Miért és Ishikawa módszerekkel. A brainstorming fázisban megoldásokat keressünk, amelynek megvalósítását a PDCA módszerrel biztosítjuk.

Tematika:

5S és Visual Management workshop | Jelentkezés a workshopra

Időtartam: 2 nap

Kinek ajánljuk: mindenkinek, aki részt vesz a lean management indításában

Rövid leírás:

A képzés során a résztvevők elsajátítják azt módszert, amivel fenntartható rendet tudunk biztosítani. Ez önmagában is hatékonyságnöveléshez és a minőség fejlesztéséhez vezet, de egyben egy alaplépést is a lean megvalósításában. Megkülönböztetjük a "nagy takarítás és rendrakás akciót" a fenntartható rendtől. Itt a kulcsszavak a dolgozók bevonása és a módszeres munkahely kialakítás. Fontos eleme az ergonómia is. Továbbá, kihagyhatatlan a felülvizsgálat, az audit, amivel biztosítjuk a fenntarthatóságot. Ezeket a módszereket a gyakorlatban tanuljuk, valós helyzetekben.

Tematika:

Értékáramtérkép (VSM-VSD) workshop | Jelentkezés a workshopra

Időtartam: 3 nap

Kinek ajánljuk: leendő lean szakembereknek, termelésvezetőknek, mérnökségvezetőknek, logisztikai vezetőknek, mérnököknek... mindenkinek, aki részt vesz a lean management indításában

Rövid leírás:

Az értékáramtérkép (Value Stream Map) egy lean eszköz, amely láthatóvá teszi a veszteségeket a folyamatokban. Feltérképezzük az anyagáramot meg az infóáramot. A folyamat értékteremtő lépésekből építkezünk és a benne és közte lévő veszteségeket azonosítjuk és felvesszük a térképre. A VSM-ből készül egy jelen állapot térkép, amelyen rögzítjük a mostani tényleges állapotot. Szintén készül egy jövőkép, amelyben megmutatjuk milyen lean eszközöket tervezünk megvalósítani és mi lesz ennek eredménye.

A nagyobb léptékű lean fejlesztésekhez kihagyhatatlan lépés a VSM, anélkül nem lesz irányított a fejlesztés. Ezt a módszert valódi helyzetekben alkalmazzuk a képzés során, egy valódi térkép készül a gyakorlatban.

Tematika:

Lean Office workshop | Jelentkezés a workshopra

Időtartam: 2 nap

Kinek ajánljuk: leendő lean szakembereknek, azoknak, akik az irodában is szeretnének lean fejlesztéseket indítani

Rövid leírás:

A lean elveit bárhol lehet alkalmazni, termelési és logisztikai területen, de adminisztratív területen is. Mindenhol létezik és van veszteség, amely gátolja az ügyfél tökéletes kiszolgálását. Az irodában nagyon fontos alap, hogy a külső vevő (megrendelő) mellett létezik belső vevő is, meg persze belső szállító is. Az irodában a "gyártott" termék legtöbbször információ, amely a belső/külső vevő számára fontos. A képzés célja, hogy az irodai dolgozók is képesek legyenek fejleszteni saját folyamataikat illetve a gyártás támogató folyamatokat. A képzés során a tanult módszerek valós példákon keresztül rögtön kipróbálásra is kerülnek. A résztvevők a képzés során elsajátítják a lean alapelveket, az ehhez tartozó eszközöket és ezt követően képesek lesznek felismerni és megszüntetni a munkájuk során adódó veszteségeket, fejleszteni és hatékonyabbá tenni munkájukat. A különböző folyamat térképezési technikák megmutatják azokat az értékáramokat amelyeket fejleszteni kell. Bemutatjuk a szabványos munka és a shop floor management szükségességét a folyamatos áramlás fenntartásához, az irodai Poka Yoke lehetőségeit a hibák elkerülésének érdekében. A probléma megoldó módszerek gyakorlása segíti a strukturált gondolkodási mód alkalmazását, az 5S a rend megteremtését és fenntartását, a vizualizáció a gyors és veszteségmentes munkavégzés biztosítását. A lean kommunikáció segítségével a megbeszélések időtartama csökken, hatékonyságuk növekszik.

Tematika:

• Lean elvek és veszteség az irodában

• Folyamatos áramlás és poka yoke az irodában

• Feltérképezési módszerek (VSM, makigami)

• SIPOC módszer

• Szabványosítás

• 5S az irodában, digitálisan is

• Problémamegoldás

• Shop floor management és kommunikáció

• Prezentáció és zárás


From Jidoka to Poka Yoke – problémamegoldás | Jelentkezés a workshopra

Időtartam: 2+1 nap

Kinek ajánljuk: mindenkinek, aki a folyamatos fejlesztésben, a lean megvalósításban részt vesz workshopokon, projektekben, vagy a mindennapi munkában értintett a problémamegoldásban, minőség fejlesztésben

Rövid leírás:

A mindennapi munkában gyakran problémák merülnek fel, akár a minőség, a logisztika, vagy a karbantartás. A lean gondolkodásban első sorban azt kell elérjük, hogy tudjunk róla. Ebben a Jidoka elv segít. Felhatalmazzuk a dolgozókat és felkészítjük a gépeket arra, hogy hiba esetén álljanak meg. Ez persze nem elég, ezután elindul a problémamegoldás. Megint egy nagy változás történik: ilyenkor nem elég a tűzoltás, nem elég elhárítani a hibát, hanem meg kell szüntetni azt. Ehhez kielemezzük a folyamatokat, keressük a gyökérokokat és ötleteket gyűjtünk a megoldásra. Mindezt úgy, hogy a folyamatokat objektívvá és mérhetővé tesszük, konkrét mérőszámokkal. A PDCA módszertan mentén biztosítjuk azt, hogy a megoldás vissza ellenőrzött és fenntartható lesz. Ennek mi az eredménye? Ezzel biztosítjuk a tényleges, folyamatos fejlesztést és megakadályozzuk a visszarendeződést. 

Tematika:

• Veszteségforrások

• A Jidoka elv, elméletben és gyakorlatban

• Priorizálás – pareto elv

• Probléma megfogalmazás, mi is itt a probléma?

• Gyökérok elemzési módszerek – 5 miért és Ishikawa

• Számok-adatok-tények – hogyan teszük mérhetővé a problémát és a megoldást?

• Ötletgyűjtési módszerek

• PDCA módszer

• Prezentáció és zárás


Lean line design workshop | Jelentkezés a workshopra

Időtartam: 2 nap


Kinek ajánljuk: leendő lean szakembereknek, termelésvezetőknek, mérnökségvezetőknek, gyártórosori mérnököknek


Rövid leírás:


Az egyik fő veszteség a termelésben a gyártási folyamatok tagoltsága, szétválasztása. A lean világban kiválasztunk egy (széles) termékcsaládot, amely hasonló folyamattartalommal, anyagszükséglettel és folyamatidő szükséglettel rendelkezik. Az alapcél a "mixed modell" sor, egy olyan gyártási konstrukció, amely nagyon rugalmas és megfelelő hatékonyság mellett képes sokféle termék legyártására. Először fel kell térképeznünk a különböző folyamatlépéseket, utána megtervezzük a vevői ütemidőt és ezáltal a kapacitást. Meghatározzuk minden műveletnek a folyamatidejét (ciklusidejét), figyelembe veszük a minőségi tényezőket is, és ezek alapján kiszámoljuk a szükséges munkahelyek számát és kiegyenlítjük a szükséges időt az ütemidőhöz. Ebből a számításból készítünk egy/több layout tervet. Ehhez is egy gyakorlati példát dolgozunk fel.

Amikor ez mind megtörtént, ellenőrizzük, hogy valójában mennyire rugalmas az eredmény és megmutatjuk, hogy képes-e az adott gyártási tervre.

Tematika:

Lean Material Flow workshop | Jelentkezés a workshopra

Időtartam: 2 nap

Kinek ajánljuk: leendő lean szakembereknek, termelésvezetőknek, logisztikai vezetőknek, mérnökségvezetőknek, gyártósori mérnököknek

Rövid leírás:

A gyártási folyamatok szinkronizálásával sok veszteség csökkenthető. Viszont ehhez szükséges a logisztikai folyamatok, a belső anyagáram szinkronizálása is. Itt először anyagonként el kell dönteni, mi az ellátási stratégia. Lehet kanban, Just-In-Sequence, vagy akár hagyományos MRP is. Kanban számításokra lesz szükség, meg annak fizikai méretezésére is. Ki kell dolgozni egy szállítási módszert, ami akár milk-run is lehet. A szupermarket téma is előkerül és kitérünk a beszállítókkal való kapcsolatra is. A képzésen nagy hangsúlyt helyezünk a stratégiára, milyen esetben melyik ellátási módszert alkalmazzuk, meg a számításokra is és, hogy ezeknek milyen korlátjai vannak. A képzés fő feladata, hogy adjon egy kész módszertant arra, hogy hogyan kell az ellátási folyamatokat szinkronizálni a mixed modell gyártósorhoz.

Tematika:

• A mixed modell gyártósor és az anyagellátás szerepe, fontossága

• Mi a gond a hagyományos MRP-vel?

• Anyagellátási stratégiák (kanban, JIS, egyszeri kanban,…)

• Kanban képesség vizsgálat

• Kanban számítások

• Szupermarkt méretezés, struktúrák

• Milk-run rendszerek

• E-kanban

• Megvalósítási és fenntartási folyamat

• Prezentáció és zárás


SMED workshop | Jelentkezés a workshopra

Időtartam: 3 nap

Kinek ajánljuk: lean szakértők, lean projektvezetők, gépbeállítók, csoportvezetők, termelési vezetők, mérnökségvezetők, minőségügyi vezetők

Rövid leírás:

A Just-In-Time és Just-In-Sequence elérésében megengedhetetlen, hogy hosszú legyen az átállási idő, akár gépeknél, szerelőszigeteknél vagy bármilyen gyártási folyamatnál. A végleges cél a nulla átállási idő. A SMED módszer (egyszámjegyű szerszámcsere idő, percben) egy jól strukturált és bevált módszer arra, hogy egyrészt, hogyan legyen szabványosított az átállás és annak idő szükséglete, és másrészt, hogyan lehet drasztikusan csökkenteni az időszükségletét. A Forma 1-es kerékcseréből már ismerjük a módszert. 25–40 perc helyett 2 másodperces kerékcsereidő magáért beszél. A workshopon nem csak bemutatjuk, hanem végig gyakoroljuk a módszert, ©e gy tényleges átállásnál. Az elemzéshez az AviX szoftvert használjuk. Tulajdonképpen mindegy, hogy egy fröccsöntő gépről van szó, vagy CNC marógépről, egy présgépről vagy szerelőszigetről: a módszer mindig ugyanaz és az elérhető eredmények is. Ez a workshop nagyon gyakorlatias és élvezetes, egy valódi üzemben történik, és nem ritka, hogy mi magunk is bemászunk a gépbe!


Tematika:

• A Just-In-Time és az átállási idő kapcsolata

• Az átállási idő hatása a készletekre, készletszámítási módszerekre

• Miért fontos az átállási folyamatok szabványosítása

• A SMED módszer

• Workshop: eredeti átállás megvizsgálása, kielemzése, fejlesztése, szabványosítása, dokumentálás

• Prezentáció és zárás


(P)FMEA | Jelentkezés a workshopra

Időtartam: 2 nap

Kinek ajánljuk: Mindenkinek, aki érintett a minőségfejlesztésben, minőségügyvezetőknek, termelési vezetőknek, mérnökségvezetőknek, mérnököknek, lean szakértőknek

Rövid leírás:

A TPS két alappillére a Just-In-Time és a Jidoka. A második pillér célja a nulla hiba. Ezt a célt csak akkor lehet elérni, ha nem csak reagálunk a hibákra (pl. Shop Floor Management során), hanem megelőzzük a hibát. Ahhoz szükséges, hogy átgondoljuk a termék designját és a gyártási folyamatokat. Előre, munka közben is, át kell gondolni, milyen minőségi kockázatok léteznek, milyen hibák milyen gyakran fordulnak elő, és persze, mit kell tenni, hogy ezeket a kockázatokat, minél jobban csökkentsük. Az FMEA módszer először is számszerűsíti és priorizálja a kockázatokat. Megvizsgálja, hogy egy adott hiba milyen hatást vált ki, mennyire súlyos a hatása, milyen gyakran fordul elő, és mennyire észlelhető. 

Tematika:

• A minőségi hibák és hatása

• Az FMEA célja, fajtái

• Hibák pontozása (előfordulás, súlyosság, észlelés) és priorizálása (PRN)

• Hibakockázat csökkentési stratégiák

• Control plan

• Gyakorlati workshop

• Prezentáció és zárás


Lean Supply Chain workshop | Jelentkezés a workshopra

Időtartam: 2 nap

Kinek ajánljuk: Logisztikai vezetőknek, termelési vezetőknek, értékesítési vezetőknek, lean szakértőknek

Rövid leírás:

A veszteség hatása egyre nagyobb, amikor mikroszintről makroszint felé indulunk. Ahol egy adott munkafolyamatban a veszteség hatása inkább másodpercekben mérhető (mikroszint), az ellátólánc szintjén (makroszint), inkább órákban, sőt, néha napokban mérhető. A Lean Supply Chain célja a folyamatos áramlás a beszállítóinktól a vevőnkig. Ez magában foglalja azt, hogy ne legyen állásidő ellátási problémák miatt, viszont minél magasabb készletforgási sebességet érjünk el. A szállítási költséget minimalizáljuk, viszont az anyagellátás
rugalmasságát minél magasabb szintre emeljük. További cél, hogy az igénytervezés adjon elég információt a jövőről, de ne korlátozzon minket rövidtávú rugalmasságban. Esettanulmányokon keresztül kielemezzük az ellátó láncokat és ezek alapján megvizsgáljuk saját ellátó láncainkat és megtervezzük annak jövőképét. A szimuláció (Beer Game) megmutatja, hogy apró információhiányok vagy pontatlanságok mekkora hullámot tudnak okozni…

Tematika:

• Bevezetés

• Esettanulmány

• Supply Chain alapok

• Veszteség az ellátó láncban

• Szimuláció

• Lean és Supply Chain: húzó rendszerek

• Saját ellátó lánc elemzése

• Jövő kép kidolgozása

• Prezentáció és zárás


Lean-Level Production Scheduling workshop | Jelentkezés a workshopra

Időtartam: 2 nap

Kinek ajánljuk: Termelési vezetőknek, logisztikai vezetőknek, gyártáselőkészítés vezetőknek, gyártástervezőknek, lean szakértőknek

Rövid leírás:

Nem ritkán látjuk azt az esetet, amikor egy gyönyörűen tervezett és balanszírozott gyártócella éppen áll, vagy még túlórával sem teljesíthető a vevői igény. Jól kiszámoltuk az ütemidőt, de a vevő nem ennek megfelelően küldi a lehívásokat. Nagy a szórás a gyártandó darabszámban, nem csak tételenként, hanem összeségében is. Ilyenkor az új cella várt eredményei nem jönnek. Mit lehet tenni? Több stratégia létezik, a szórást készlettel, idővel vagy többlet kapacitással tudjuk csökkenteni. A workshopon megtanuljuk, mikor melyik stratégiát alkalmazzuk. Megvizsgáljuk a szórást, annak okait és szétválasztjuk a természetes szórást az eseti szórástól (pl projektrendelések, felfutás, kifutás). A Heijunka módszertannal kidolgozunk egy olyan rendszert, amely alapvetően készlettel tompítja a szórás hatását. Megtanuljuk hogyan kell kiszámolni a készlet nagyságát és hogyan működik a kanbanrendszer. Megtervezzük a Heijunka táblát, mint vizualizációs eszköz. Végül megvizsgáljuk, hogy milyen hatása van ennek a rendszernek a vállalati mutatószámokra. 

Tematika:

• Dilemma: tényleges just-in-time vs stabil, folyamatos gyártás

• Az igény szórása és annak okai (természetes vs eseti)

• Megoldások a szórás csökkentésére

• A Heijunka rendszer mint kompromisszum

• Az EPEI

• Készlettervezés, kanban rendszerrel

• Heijunka tábla tervezés

• Gyakorlati workshop

• Prezentáció és zárás


Shop Floor Management workshop | Jelentkezés a workshopra

Időtartam: 3 nap

Kinek ajánljuk: minden vezetőnek, különösen a termelésben, a logisztikán, lean szakértőknek, lean coach-oknak

Rövid leírás:

A gyárat a gyárban kell vezetni. A vezetőnek ott kell beavatkozni, ahol a tényleges munka történik, a Gemba-n. Miért is? Mert ott találkozik azokkal a kollegákkal, akik az adott területen dolgoznak és valóban értenek a folyamatokhoz. Ott tudom ténylegesen megoldani a problémákat. A vezető lean szemekkel nézve nem csak az az ember, aki kiadja a munkát. A vezető biztosítja a munka elvégzéséhez szükséges összes feltételt. A sok apró- nagyobb probléma gyakran abból ered, hogy valamelyik feltétel hiányzik. A workshop során, a képzésben résztvevő elsajátítja és megtanulja alkalmazni a Shop Floor Management módszert, amelyben a kollégák csapatban dolgoznak, az eredményeket mérik és csak eltérés esetén igénylik a vezető beavatkozását. Ehhez két dologra van szükség: vizualizált tényleges eredmények (pl egy team táblán keresztül) és rendszeres, gyakori kommunikáció. A workshop során példákon keresztül látjuk milyen mérőszámokkal vagy mérőmódszerekkel lehet értékelni az aktuális munkavégzést, hogyan lehet ezeket vizualizálni, akár teamtáblákkal, és megnézzük, hogy hogyan működik az optimális kommunikáció, pl óránkénti rövid megbeszéléseken. Az alap a pozitív hibakultúra: a hibát számszerűsítjük és láthatóvá tesszük, annak érdekében, hogy tartós megoldást találjunk rá, biztosítva a folyamatos fejlesztést/fejlődést.

Tematika:

• A folyamatban rejlő mindennapi veszteség

• A Gemba

• Mérőszámok különböző folyamatokban

• A fordított szervezeti piramis és a pozitív hibakultúra

• Vizualizáció, teamtáblák felépítése

• Rendszeres és gyakori kommunikáció

• Megbeszélések moderálása

• Többszintű rendszer

• Prezentáció és zárás


Hancho képzés | Jelentkezés a workshopra

Időtartam: 3 nap

Kinek ajánljuk: közvetlen munkairányítók, termelési vezetők, lean szakértők, lean coach-ok.

Rövid leírás:

A Shop Floor Management-nél már láttuk, hogy a vezető feladata a munkavégzéshez szükséges összes feltétel biztosítása. Ez különösen igaz a közvetlen munkairányítókra (csoportvezetők, műszakvezetők). A Toyota-nál ezt a vezetőt Hanchonak hívják. Lean szemmel nézve a Hancho feladata négy részre osztható: shop floor management, az egységes munkavégzés betartása és fejlesztése, a folyamatos fejlesztés (kaizen) koordinálása és az egyes beosztottak személyes fejlődésének koordinálása. Ez a workshop nagyon gyakorlatias, gyakoroljuk a feladatkiadás folyamatát, a konfliktus kezelést, a megbeszélések moderálását stb. A csoportvezető megtanulja, hogy neki nem elvégezni kell a feladatot, hanem biztosítani azt, hogy a kollegái el tudják végezni azt.


Tematika:

• A hagyományos irányító vs a lean vezető

• A Hancho feladatai

• Shop Floor Management röviden

• Az egységes munkavégzés és annak ellenőrzése

• A kaizen/kairyo

• Moderálás

• Motiválás •

Konfliktuskezelés

• Prezentáció és zárás


Moderation | Jelentkezés a workshopra

Időtartam: 2 nap

Kinek ajánljuk: Vezetők, lean szakértők, lean coach-ok, mindenki,  aki workshopokat vezet

Rövid leírás:

Napjainkban a munka során gyakran két munkamódszerrel találkozunk, amikor valamilyen rendkívüli feladatot végzünk el: projektek és workshopok. A workshop időben korlátozott (félnaptól 5 napig terjedő) és egy adott témára fókuszál. A téma bármi lehet, selejtcsökkentés, egy munkahely fejlesztése, problémamegoldás. Ez a képzés a workshopok hatékony szervezéséről és moderálásáról szól. A lean transzformációhoz sok mindent meg kell változtatni, ehhez leggyakrabban workshopokat szervezünk, mivel ezzel a módszerrel, viszonylag gyorsan lehet változásokat elérni, miközben az érintettek el is fogadják a változást, mivel bevonjuk őket a megoldás kidolgozásába és bevezetésébe. De hogyan tudjuk betartani a szűk időtervet? Hogyan tudunk fókuszálni, nem eltérni a témától? Hogyan lehet kezelni az ellenállást, a passzívitást? Hogyan biztosítjuk a cél elérését? Hogyan prezentáljuk az eredményeket? Hogyan lehet dokumentálni az eredményeket, anélkül, hogy egy újabb bürokráciát építünk fel? A workshop ezekre a kérdésekre ad választ.

Tematika:

• A workshop, mint munkamódszer

• Előkészítés, témaválasztás, feltételek biztosítása

• Időgazdálkodás a workshop során

• A résztvevők bevonása, aktivizálása, motiválása

• Problémamegoldó és brainstorming eszközök

• Prezentálás és vizualizálás

• Moderálás és konfliktuskezelés

• Sok-sok gyakorlat


Improvement Kata workshop | Jelentkezés a workshopra

Időtartam: 2 nap

Kinek ajánljuk: vezetőknek, lean szakértőknek, lean coach-oknak

Rövid leírás:

Ahhoz, hogy egy vállalat hosszú távon is versenyképes maradjon, szükséges, hogy legyen egy folyamatos fejlesztési kultúra. Mindenkinek meg kell tanulni
bizonyos rutinokat, hogy folyamatosan megkérdőjelezzük a jelenállapotot és fejlesszük azt. Ezeket a rutinokat szokássá kell tenni. Emlékszik még a Karate Kid című filmre? Hogy kiakad a fiú, amikor be kellett waxolni a mester autóját… „be, ki, be, ki” . Évekkel később, amikor harcolt és védekezett, pont erre a rutinra volt szüksége. Ezeket a rutinokat a Japánok Kata-nak hívják, a „módszer, amely szerint valamit folyamatosan teszünk” . A folyamatos fejlesztésnél is szükségesek a rutinok, a Kata-k. Ezeket bármilyen helyzetben, folyamatban alkalmazni tudjuk. Az alapgondolkodás, hogy a stratégiai projekteket felülről indítjuk (top-down), a lean elveket alulról (bottom-up) éljük. A workshop során bevéssük a folyamatos fejlesztésben használt rutinokat. 

Tematika:

• Mi a Kata?

• Miért szükséges a Kata?

• A vezető szerepe Kata-coaching-nél

• Kommunikáció Kata-coaching-nél

• Hogyan alkalmazzuk a Kata-t?

• Gyakorlatok

• Prezentáció és zárás


Hoshin Kanri workshop | Jelentkezés a workshopra

Időtartam: 3 nap

Kinek ajánljuk: felső vezetőknek, lean szakértőknek, lean coach-oknak

Rövid leírás:

Ma már szinte minden cégnél vannak lean törekvések, akkor is, ha nem annak hívják. Sok cégnél sok féle fejlesztés történik, amely sok időt és akár forrást is leköt. Akár rossz irányba is hathatnak bizonyos fejlesztések. A vízió és a stratégia, gyakran a felső vezetők irodájában marad. Ebből a körforgásból hogyan lépjünk ki? A Hoshin Kanri módszer összeköti a hosszútávú célokat a mindennapi apró lépésekkel és szinkronba hozza őket. Ezzel biztosítja a stratégia megvalósítását. A workshop során megtanuljuk a stratégiai tervezés alapjait és azt is, hogy a Hoshin Kanri módszer miben különbözik a hagyományos stratégia megvalósítástól. Végig visszük a Hoshin 7 lépését, nagy hangsúlyt fektetünk az áttörési célokra, a catchball folyamatra, amely során az éves fejlesztési terv készül, olyan terv, amelyet minden érintett el tud fogadni. Kitöltjük az X-mátrixot és megmutatjuk, hogyan kell az éves tervet nyomon követni és vezetni. Végül, de nem utolsó sorban, saját példáinkat is kidolgozzuk.

Tematika:

• A vízióból stratégia

• SWOT elemzés

• Hagyományos stratégia megvalósítás vs Hoshin Kanri

• A Hoshin Kanri 7 lépése

• Az áttörési célok megfogalmazása

• Catchball folyamat

• A stratégiából éves terv

• X-mátrix töltése és használata

• Saját példák kidolgozása

• Prezentáció és zárás

Workshop időpontok, díjak